Tovább tovább - Nyár I.

  Épp egy nap telik el a két építőtábor között. Gyors alvás, átpakolás, újratervezések után újra egy statikus, nyugodt pontjára értem ismert világom színes térképén – Kisújbányára.  Sok éven keresztül jártunk ide testvéremmel ifi táborba, de most nem ezért jöttem. Tetőt újítunk fel és támfalakat építünk a hegyoldalba – kevés pénzecskéből és nyilván abból, amit a természet ád. A pécsi nagyvásárban nem kaptam szöghúzó-pipás pajszert – de hátha kerül itt, megoldjuk ezt is valahogy. Sok minden változott Vácrátót alkalmával – az a két hét, mint a nyári szél repült el velünk. Rengeteget dolgoztunk és tanultunk. Visszatekintve egyáltalán nem sajnálom a kis létszámot. Érdekes volt homokot bányászni – mészhabarccsal dolgozni, vakolathímezni. Úgy érzem most, hogy aki velünk dolgozott, kicsit magáénak érezheti a házat. Ahogy eltávolodtunk a végén a falak közeléből, már nem is emlékeztünk milyen volt – hogy nézett ki a ház, mikor nekiálltunk. A tulajdonos pedig szóhoz sem jutott, hiszen húsz évnél is régebben volt a ház ilyen szép formában. Csak hogy tudjátok leírom. Ez az épület Vácrátót utolsó malmának maradványa – egy szelete. Ezt a részt javítgatjuk, immáron második éve. A sokéves terv az, hogy újra működő – hagyományos malomként tartsák számon, és hogy használják is.

Persze az első héten még bejártam Budapestre az irodába, és intéztem láthatatlan fonalakon az ügyeimet. De a második héten belenőttünk a tájba. Egy pici szívdobbanásnyira érezhettük a régi korok és élet hatalmas tömegét, amely átívelt az évszázadokon. Belekeveredtünk az idő nyugodt, türelmes zötyögésébe, mely az embereket is erre tanítja. 

  Természetesen a hét végén már telefonálások sora. Tábortologatás – új helyszínek Erdélyben. Hét közben innen is elugrom „Építő napokat” tartani Pécsre. Megvettem a kartonokat és festéket – merthogy projektor az nincs, de a képeket minden ember megérti. Közben érkezet egy újabb felkérés cikkírásra és kirendeltek Dörgicsére is területbejárásra - szóval lesz mit belepaszírozni ebbe a hónapba is.

  Fel kell kötnöm a gatyót, mivel ebben a táborban is kevesen vagyunk. A hely eldugottsága és a nem túl sok szervezésbe fektetett energia okán történhetett ez. De így aztán tényleg rendes munkát végez majd mindenki, és szerencsére akad belőlük bőven. Nem hiszek a véletlenekben. Nyilván rengeteg helyi probléma és szempont jött képbe, most hogy elkezdtünk dolgozni, amire az ember az íróasztalnál nem gondol. Anyagszámítás mehet a kukába – kész tények vannak – ennyi és ennyi van mindenből. Valami rendes és elegáns dolgot kell összehoznom, ami fejleszthető, és nem csak a szeméthalmot gyarapítja. Kollégiumban megtanultam főzni, abból ami van. Most sincs ez máshogy.

A következő másfél hét erről fog szólni – tetőátrakás, bozótirtás, támfalépítés kőből és vesszőkből. Gyorsan összerakom az ütemezést – összeírjuk milyen anyagokat és eszközöket sikerült beszerezni. Igyekszem kicsit szakmaibb, ok-okozati leírást adni, a felmerült problémákról és azok javításáról, hátha ez is érdekes lehet valakinek.

  Közben itt-ott elcsalok pár napot, kicsit kések mindenhonnan – a lopott időm meg Piroskára költöm, hogy bejárjuk Magyarország zugait, és nézzünk nekünk tetsző, olcsóbb telkeket, amire akár házikót is építhetnénk. A másik projekt idénre egy A-s jogosítvány. Elvittek motorral egy körre, és ami késett eddig, az most még inkább szeretne megérkezni. Talán jobban ki fog szellőzni így a fejem - motoron ülve.

Fő az optimizmus - bármi lesz én már nyertem.