2016. július 14., csütörtök

Vas megye random földesútján

Kisújbánya kitett magáért, belejöttem a munkába, de el is fáradtam - Piri eljött segíteni az utolsó napokra, aztán együtt mentünk innen tovább.
Először Pécsre - itt tisztességesen kipakoltunk, végre kicsit megszusszanhattam, a könyvelő is fogadott. Szépen elmondta mire figyeljek, én szépen leírtam, hogy el ne felejtsem - az egyéni vállalkozásom indítását terveztük meg. Gyors pakkcsere - és itt kérek elnézést szüleimtől, akikkel csak futólagosan sikerült találkozni az utolsó három hónapban...
Irány Balaton, a hétvége nyaralással telik Balatonszárszón kettesben. Igazából ötösben mert keresztapukám fogadott minket a nyaralójukban - mi pedig  kaptunk itt egy alvószegletet a hétvégére. A munkát jobban bírom, mint a napozást - de azért belejön az ember. Ha mást nem is műveltem, az autót kitakarítottam, hiszen neki is wellness volt ez. Mindezután kis tapolcai és sümegi kitérővel eljutottunk Oszkóra. Itt már teljes gőzzel folyt a tábor, rozsaratás - cséplés - kévekötés.
A Sárkollektívát hárman képviseltük, magyarul hárman vezettük a tábort. Kicsit nehezemre esett a sok egyeztetés  munka helyett, de azért haladtunk is. A présházikó 4 nap alatt, teljesen be lett fedve és tapasztva. Mögötte mogyoróvesszős támfalat építettünk, ami amellett hogy a vízelvezető árkot kirekeszti - nagyon szépen megöleli a házat a domb felől, elegáns átmenetet képezve ház és talaj között. Sátraztunk, sarat tapostunk, zsuppoltunk majd egy hétig - kezem lában sebbel borítva. A rendőrségre beidéztem tanúnak valamilyen versenysportos nyomozás miatt, közben lemondom a cikkírást, mert a tervezővel nem tudtunk találkozni. Kicsit tervrajzolás, írás és már készülök is a következő helyszínre. Innen irány Budapest, aztán Tata majd Kecskemét - jövő héten Lázárfalván kezdek és Bölönben segédkezem egy másik kalákán. A kijutás még nem eldöntött, ha viszek kalákásokat akkor autóval, egyébként vonattal megyek. Pénzem fogytán van, ezért találnom kell valakit, aki most anyagilag segít kijutni Tündérországba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése