2016. augusztus 22., hétfő

Augusztus vége, megérkezett az ősz

Fülöpjakabon tanyázom. Szó szerint, besegítek egy nemzetközi életmódtáborba vályogos fronton. Helyem nem lévén az autóba fészkeltem be magam. A vacsora 3 órája várat magára, de egy kis maradék ropi megmenti a helyzetet. Régen elmúlt már a magyaregregyi tábor. Nyugodtabb lettem, élvezem az apró mozdulataim suhanását az időben. Képek már szerepelnek az interneten, azt hiszem idén erre futotta. Tételesen most nem számolok be az Augusztusról, legyen elég az, hogy sokat koptak a daewoo kerekei, közben pedig csak úgy falta a kilómétereket.
Piroskával közösen lakunk fent Budapesten, annak is az előkelő budai oldalán. Kicsi vacok, de hála égnek a cuccaim egy helyen lesznek. Megvan a főhadiszállás - sok terv és öröm szülőhazája. Egy évre kötöttünk szerződés, és én kíváncsian várom a jövő évi folytatást. Egy év hosszú idő, és én cégben, családban kezdek lassan dolgolkodni. A vállalkozósdihoz az összes papír kész. Jó érzés volt mindennek utánanézni, mégha sok időt és türelmet igényeltek. Jó érzéssel tettem mindezeket, úgy érzem végig kell járnom ezt a rögös utat. Kolompoltak, kész a vacsora. Jön az ősz, nagy léptekkel halad, és én egyre biztosabb vagyok abban, mit is szeretnék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése